Isten hozott újra a kommunizmusban

„A történet most már nem arról szól, hogy csaltak-e adót nagy tételben ügyeskedők vagy sem. Csaltak, igen, nyilvánvalóan, mindenki szembesülhetett vele bármely boltban, magyar láncban vagy idegenszívű multinál, amikor elcsodálkozott azon, hogyan lehet olcsóbb a szlovák tej, a szlovák cukor, a szlovák felvágott, mint a magyar. És nem is arról, hogy egy államigazgatási szervbe vetett bizalom most megrendül – az adóhatóság egyébként sem a legnépszerűbb állami szerv, részben azért, mert a közvélekedés mindig az volt, hogy a kicsiket piszkálja egy-két ezer forintos tartozások óta, miközben a nagyhalakat szabadon hagyja (főleg mióta közlik a milliárdos adótartozós listákat).

Hanem arról, hogy gondoljuk meg, mikor ugrálunk, és kinek a lábára akarunk ráugrani közben. Hogy az államhatalom, ha úgy érzi, hogy csúnyán viselkedtünk vele, nagyon csúnyán tud viselkedni velünk. Hogy nem árt megjegyeznünk, hol a helyünk a rendszerben – mert rendszer van itt, sőt, rendezettség, a legnagyobb fokon. És a legszomorúbb persze az egészben az, hogy az egész rendszer nem most lett ilyen – bár jó ideje nem volt ennyire nyilvánosan ennyire nyilvánvaló akciója a Hatóságnak –, hanem mindig is ilyen volt az elmúlt huszonhárom évben. Ahogy a megelőző negyvenben is.

Isten hozott újra a kommunizmusban.”